2010. február 8., hétfő

Könyves játék :)

Juci hívott meg erre a játékra,amit ezúton is nagyon köszönök. Bevallom a varrás mellett ez a másik kedvenc időtöltésem. Imádok olvasni, ezért ez a játék közell áll a szívemhez. :)

1. Mi volt életed legrosszabb könyvélménye?
Az összes kötelező olvasmány középsuliból. Utáltam őket. :D
2. Mi volt az a könyv, ami eddig a legnagyobb hatással volt rád?
Petri Lukács Ádám: Pánik című könyve fogott meg eddig a legjobban, mert úgy érzem, mintha nekem szólna. Tanulságos volt és segített megérteni a betegségem. Lassan már el is felejtem,hogy van ez a betegségem, mert megtanultam kezelni. Sokat segített nekem ez a könyv.
3. Olvastál már olyan könyvet, ami komolyan a frászt hozta rád és félelmet keltett benned?
Nem szeretem a frászt keltő könyveket. Inkább a romantikus, krimi és kalandregényeket. :)
4. Mit használsz könyvjelzőnek?
Muffinos könyvjelző szettemet, amit Emesétől vettem. :)
5. Mikor szoktál olvasni? Otthon, munkahelyen, reggel, délben, este, alvás előtt … hm?
Csakis itthon az ágyamon ülve vagy fekve, kényelmesen. Alvás előtt vagy délután, ha unatkozom. Nem szeretem, ha olvasás közben zavar valami. :)
6. Mi volt az első könyved, amit olvastál?
Erich Kastner: A két Lotti, ha jól emlékszem még általános iskola 3. osztályában. Legalább 3-szor elolvastam. Nagyon szerettem azt a könyvet.
7. Puha kötésű vagy kemény fedeles? (Úgy általában, nem az előző kérdéshez kapcsolódik.)
Tökre mindegy, a lényeg,hogy jó legyen a könyv. :)
8. Mit olvasol most?
Vass Virág: Vulévu című könyvét kezdtem el a napokban olvasgatni.
9. És hányadik oldalon jársz?
A Hatodik fejezetnél járok az 59. oldalon.
10. Rajta hagyod a "kezed nyomát" a könyvön (belefirkálsz, véletlenül leeszed, leöntöd, egyéb barbárság)?
Féltem a könyveim, még a portól is, de a borítón mindig rajtahagyom az ujjlenyomatom. :D
11. Befolyásol a könyv borítója és/vagy címe, hogy elolvasod-e az adott könyvet?
Az talán még nem annyira, viszont a leírás sokat nyom a latba. Vagy megtetszik a történet és , ha érdekel megveszem és elolvasom vagy nem. :)
12. És az oldalszám?
Nem. :) Ha megtetszik valami nem érdekel az oldalszám. Viszont a kötelező könyveket a középsuliban utáltam. Mindig a rövidítettet olvastam el. :D
13. Hátralapozol, hogy tudd, mi lesz a vége?
Nem pedig eléggé kíváncsi természet vagyok, de kibírom,hogy ne lapozzak oda. :)
14. Volt olyan könyv, amit többször elolvastál?
Igen rengetegszer voltam úgy, nehéz lenne felsorolni. :)
15. Ért könyvekkel kapcsolatos baleset?
Igen vágtam már el az ujjam a lappal,hiába, ha egyszer izgalmas a könyv.... :)
16. Eladod-ajándékozod a könyveidet, vagy mániákusan ragaszkodsz hozzájuk, akkor is, ha nem tetszik?
Ragaszkodó típus vagyok, ezért igen, ragaszkodom hozzájuk. Olyan könyvem nincs ami nem tetszik. A kötelezők meg mindig könyvtáriak voltak,úgyhogy azoktól sikerült mindig megszabadulnom. :D
17. Még a budiba is magaddal viszed az aktuális olvasmányt, vagy csak otthon olvasol, esetleg más meghatározott helyen?
Igen csakis itthon a szobámban, ahol csend és nyugalom van.
18. Tényleg, olvasol a mosdóban?
"Oda" nem szoktam vinni könyvet, viszont egy jó keresztrejtvényt mindig magammal viszek. :)
19. Vezetsz az olvasmányaidban valamilyen rendszert, felírod-e az elolvasott/megvett/megveendő könyveket (esetleg árukkal együtt), netán olvasónaplót (ha ideírod a blogodat, megverlek)?
Mindig az adott online könyvesboltban "kívánságlistára" teszem,amit majd megszeretnék venni.
Figyelemmel követem az akciókat, nem ragadok le egy online boltnál, ha egy másiknál olcsóbb ugyanaz a könyv.
+1.: még valami hendikep?
Vagyis még valami mánia?
Imádom gyűjteni a külföldi könyveket,amik nálunk nem kaphatóak.
Nemrég beszereztem Miley Cyrus: Miles to go című könyvét és már tervbe van véve néhány kedvencem könyve. :)

Játékra hívnám sok szeretettel: Treborettát, Nórit, Kingát és Évit! :)

6 megjegyzés:

Timi írta...

A kötelező olvasmány mumus látom nálad is, bár én a többséget szerettem. :)
Szép napot!

Bejus írta...

Nem tudom lehet,hogy megszerettem volna őket, de az miatt válhatott szerintem mumussá,hogy benne volt az hogy kötelező és ez rányomta a könyvre is a bélyegét. Nem szerettem sosem, ha volt 2 hetem,hogy kiolvassak egy könyvet! :)

bubble írta...

Köszi, hogy megírtad. :-)
A kötelezőkkel látom Te is hadilábon álltál. Én a középiskolaiakat szerettem, az általános iskolaiakkal volt a bajom...
ÓÓÓÓ és az enyémből kifelejtettem Az ember tragédiáját. Azt imádtam. Tényleg :-)

t®eb♥®etta írta...

Most olvasom,hogy játékra hívtál.:)
Köszi,hogy gondoltál rám.Valószínü jövö7 közepén tudom kielégíteni a kiváncsiságod!:)
Remélem nem gond!
puszi

Barbara írta...

A Két Lotti nálam is favorit volt :)

Bejus írta...

Heni okés nagyon köszi előre is, várom! :)

Barbi látom beindult a blogod, nagyon szupiiii! :)