2009. augusztus 4., kedd

:(

Padlón vagyok. Nem találom a kiutat ebből a lelki gödörből, amiről sohasem beszélek senkinek, mert nincs kinek és különben is miért rontanám el más kedvét, azért, mert én rosszul érzem magam!? Inkább szenvedek, mert én ilyen vagyok. Próbálok túllépni a hangulatomon, de ez nem megy ilyen könnyen, főleg így egyedül, magányosan. Magamat csapom be azzal, ha azt állítom,hogy rendben vagyok lelkileg. Nem! Ez sajnos nem így van... Kiírhatnám a homlokomra: HELP ME!! Mentsetek ki ebből a mély gödörből, már évek óta benne vagyok. Vannak jobb és rosszabb napok, de az érzés sohasem fog elmúlni magától, amíg valaki azt nem orvosolja. Szükségem van egy igaz barátra, egy lelki társra, egy olyanra akinek nem csak addig kellek, amíg érdeke fűződik hozzám...

10 megjegyzés:

Bardócz Éva írta...

Bejuskám!
Azért nem örülök ám,hogy ilyenket kell olvasnom Nálad...Mi a baj?Nincsenek céljaid?Vagy vannak csak nem tudod,hogy érd el őket?:(

Orsina írta...

Bár nem tudom mi a baj, de azért átérzem a helyzeted, volt, hogy én sem beszéltem senkinek évekig arról, ami miatt szenvedtem és nem is mutattam ki, ezért nem is sejtette senki, hogy egyáltalán bármilyen problémám lehet. Meg igazából én sem bíztam meg az emberekben, mert sokszor csalódtam, de mára már megtanultam kinek mondhatom el a pici lelkem bánatát, még ha megoldást nem is nagyon lehet rá találni. Tényleg kellene valaki, akivel megoszthatod, aki segíthet Neked, addig is fel a fejjel! Nem éri meg hosszú távon gödörben lenni, mert elmegy melletted az Élet. Legyél erős!

Bejus írta...

Drága Évikém!
Van célom, csak kiszolgáltatott helyzetben érzem magam. Munkanélküli vagyok, rá vagyok szorulva a szüleim segítségére, de már néha ciki odamenni hozzájuk,hogy kéne egy kis pénz a célom megvalósításához. Nem tudom mit csináljak magammal.....Annyira elszívta már minden erőm ez az egész. Nem csinálhatom azt, amit szeretnék, mert nincs rá pénzem. De közben vásárolnék is, próbálom magam körülvenni olyan dolgokkal, amiket nagyon szeretek.
Szüleimnek meg van a saját gondja-baja, nem akarom őket terhelni ezzel. Már beszélgettem velük erről, anyu segítene, ha tudna,de ő rokkant nyugdíjas. De akkor ilyenkor mit lehet tenni? Tele vagyok ötletekkel, de kifogytam az alapanyagokból. Tudom,hogy sok mindent rosszul tettem, meggondolatlanul, nem tettem félre pénzt magamnak, de az utóbbi hetekben jöttem rá,hogy mit is szeretnék csinálni. Úgy érzem ebben ki tudnék teljesedni. Sok mindennel próbálkoztam már ami megtetszett, mint pl. fotózás, de ahhoz is kéne egy jobb gép-tehát pénz-,hogy komolyabban foglalkozhassak vele. Most tartok itt, az ékszerkészítésnél és itt lehorgonyoztam. Ezt kell nekem csinálni ez tuti, érzem. Már elvonási tüneteim vannak,hogy nem tudok alkotni mert nincs hozzá alapanyagom. :/
Nem tudom csinálni azt ,ami leköt és elvonja a rossz gondolataimat. Csak lesz valahogy...

Bejus írta...

Orsina, teljesen ráéreztél,hogy mit érzek. Így van nálam is! Köszönöm szépen a biztatást!

Ena írta...

Szegénykém. Megértelek. Én sem nagyon tudom elmondani senkinek a próblémám. És nekem is volt már jó pár olyan "barátom" aki kihasznált és ez nagyon rossz érzés volt.

Névtelen írta...

Kedves Bejus,
én csak annyit írhatok,voltam hasonló élethelyzetben.Akkor nekem egy nagyon bölcs ember egy nagyon bölcs ember történetét mesélte el.
Azthiszem Hamvas Béla Antologia Humánájában újra olvastam a története.Kábé a lényeg: egy indiai herceg kap egy gyűrűt ami azzal a tanácscsal adnak át neki,hogy ha valami jó történik vele,vegye le és olvassa el mi van a gyűrűbe vésve.Akkor is vegye le az újjáról és olvassa el,ha valami nagyon rossz dolog.Tudod mi volt beleírva? ELMÚLIK

Bejus írta...

Köszönöm,hogy írtál kedves névtelen és igen, amit írtál az valóban így van a jó is és a rossz is elmúlik egy idő után. Ez az élet!
3. gyerek vagyok és az egyetlen gyermek, aki életben maradt születésekor. Szerintem ez nem véletlen, valami küldetésem biztosan lehet ezen a Földön,hogy Isten életben hagyott, nem sokon múlt,hogy meghaljak, mert súlyos fertőzést kaptam,amikor megszülettem, de túléltem. Na most ugyan így vagyok próbálom túlélni az életet. ÉLNI és élvezni szeretném, meglátni benne a jót. Persze az élethez hozzátartozik a szenvedés is. Vannak jobb időszakok és vannak rosszabbak, de éreznünk kell a jót is és a rosszat is, mert ez teszi az embert erősebbé.

Névtelen írta...

én a magam 34 évével úgy látom,hogy nem kell a dolgoktól többet várni,mint ami

Szilvi írta...

Kedves Bejus! Nemrég indítottad a blogodat, és látod mennyien aggódnak érted ? Tudod én most hasonlóan nagy gödörben vagyok:-( Tudnék mesélni... De próbálok barátokat magam köré gyűjteni, akik tanácsaikkal, bátorításaikkal úgy érzem hozzájárulnak, hogy jobban érezzem magam.

Bejus írta...

Látom, látom és ezért is érzem már magam sokkal jobban, mint amikor leírtam ezt a bejegyzést! Nagyon örülök és erővel tölt fel,hogy ők vannak nekem! :) Csak tudod néha jó lenne valakit megölelni, megpuszilni és igazából én itt erre gondoltam, mert a mi családunkban sajnos ez "nem szokás", max ünnepekkor! :(